El sem kezdődött, vagy már vége tán,
Ez az egyetlen talány,
Tréfás bohócok rakják lábukat keresztbe.

Se te, se te, se te, sem én,
Még nem dőlünk hátra, míg tart a vak remény,
Se te, se te, se te, sem én
Ringó vizünk óceánja sodor pereme felé.

Ahol egy a minden, mert a Minden által egy,
Addig evezőnkből fogpiszkát faragnak sokszínű nyüvek,
Ahol egy a minden, és minden egyre megy,
 Te szakadéknak nézted, mégis meredek, mint a hegy.

És megtántorul céljától minden nagy óriás,
Fenn a magasban, hol levegőt se kap,
Vagy épp a tenger legmélyén - mondom, minden egyre megy,
Írja csöndben sorait és remélve remeg.

Csak pár percre, ha kinyitod Bibliád,
Nem azt, amit mellém adtak, hanem sajátod, miközben kakálsz,
Hogy ne légy egyedül, hogy folyton fogja kezed,
És ne székleted melege tartsa meg életed,

Durva vicc volt, félreértetted talán,
Én beszélni tanulok, te olvasni próbálsz.
Elszánt gügyögésem mégis szöget vert a falon,
Tudásod tagadását, pajtás, erre akaszthatod.

Se te, sem én.

Mondanám, hogy szerencse, de én sem venném komolyan,
Ez csak amolyan csiszolatlan kavics, egy eltévedt napsugár,
Mi épp egy prizmán vetül át,
Széttördelt, kósza fénye az égnek.

Ti, kiket utáltam, de nem tudtam, miért,
Ti cukros langyos vizek, dadogó, idült gyermekek:
Hazudjatok halkabban!

Ti szomorú szívek, kikben az alázat elveszett,
Isten pajkos szikráját mint tűzvészt kerülitek,
Eltévedt szegény, és minden zsákutcát bejárt,
Tompán tűri szerzője ostorát.
Csak addig, míg a szikra lángba nem csap,
És a reszkető alázat a hidegben marad,
Csak akkor csordul könnye, mire felismeri:
Ha nem félné a lángot, úgy jutna meleg neki.

Túl egyszerű, hogy tagadd, itt nincs kiterjedés:
A tagadáshoz alany kell, én alkotom a mondat szerkezetét,
Én vagyok az el nem kopó tinta, képeid negativja.
Csak annyit mondok, a semmi, az remeg,
És tested rángatta kezed nem más, mint az én képzeletem.

Te, kis vizenyősök gyöngye,
Te, akit magaddal áltattál,
Te, kit még magad sem állhattál,
Mondd, hol laksz te most?

Történjél veled valami,
Traumatológián tetteid tézise tétován ténfereg,
Te toporgó tébolyda,
Takarodj!

A kényelem fogja fogával farkát harapja,
Nem részeg, csak kedvtelen, esztelen, hasztalan raknak ma raklapra engemet
Rengeteg rendezetlen üzenet.

Csupa töredék és lekésett pillanat, a bamba busz homálya basz,
Lusta pohárnokom cseppenként tölt, tölti idejét mélán matatva - mulatva,
Hátha rímbe forr egyszer az elvadult ösztön, ez csupán egyetlen imája,
A kis prosztó posztol még egyet céltalan élvez így mindenbe - hiába
Mehet ez is a kukába.